Surviving Highway 1

Nem tudom, hogy ki mit csinált a hétvégén, de én csak annyit mondanék, vagy inkább mutatnék, hogy:

Nem, sajnos azok közül még egyik sem én vagyok, de ami késik az nem múlik. Szóval az van, hogy Marcitomi itt van/volt 4 hétig San Joséban munka miatt és hát nyilván egyértelmű volt, hogy a hétvégét együtt fogjuk tölteni. Bérelt kocsit és péntek este, munka után elindultunk San Luis Obispo-ba. A verda egy Toyota Corolla volt, abból is a sport, ami abban merült ki, hogy egy optikai tuningon esett átt (spoiler, lökhárító, küszöb). Szegénynek nem álltak túl jól ezek a kiegészítők, de azért nem volt vele semm gond. Laza 3 óra alatt lent is voltunk. Másnap elmentünk egy kis túrára a Bishop's Peak-re, de sajnos ott elég ködös/felhős volt az idő ahhoz, hogy normális fényképet ne lehessen csinálni. Onnan átmentünk a Montana de Oro-hoz, ami a nevével ellentétben nem egy hegy, hanem egy nemzeti dohány... ja nem, az más lesz... nemzeti park, egy szép kis stranddal. Na ott sütött is a nap meg nem is, de már lehetett legalább fényképezgetni. A fenti képet ott lőttem. Aztán elindultunk a part mellett az 1-es úton, felfele az óceán mellett. Sajnos az idő nem nagyon javult, kicsit esős, ködös volt és ahogy haladtunk észak felé, egyre ramatyabb lett.

Azért menet közben egy kicsit megálltunk San Simeon-ban, ahol 2 évvel ezelőtt Timivel is megálltunk. Akkor sajnos nem, de most voltak elefántfókák. Íme a bizonyíték:

A cél az volt, hogy estére Monterey-be érünk, de sajnos ez nem nagyon jött össze. A part melletti utat Montereytől délre úgy is híbják, hogy Big Sur. Azt mondják, hogy a Big Sur nem igazán egy valódi, térképen megjelölt hely, hanem inkább egy életérzés. Mondjuk tényleg nagyon izgalams az a vidék (már amennyit láttunk belőle), de az életérzésen felül van még 2 dolog, amint mindenképpen bele kéne írni az útikönyvekbe:

1. Nincs térerő. SENKINEK. nincs egyetlen torony sem ezen a vidéken. Igen, ez azt is jelenti, hogy nincs 3G vagy LTE. 
2. Ha esik, akkor az út mellett húzódó függőleges sziklafalakról kisebb-nagyobb sziklák potyognak az útra. 

Montereytől délre, az a zöld folt, na az a Big Sur

Nem, szerencsére ez a sztori nem arról szól, hogy hogyan tettük totálkárossá a tuningolt verdánkat, de azért volt egy kis kaland. Már olyan 7 felé lehetett, nyilván tök sötét, köd, eső, Marci csapatja gyökkettővel, valami lájti feka hip-hop szólt a kocsiban. Ahogy megyünk, azt látjuk, hogy a szemközti sáv melletti murvás kilátó résznél furán parkol egy kocsi és villog ránk. Nyilván megállunk, hiszen a világ végén, ahol nem lehet segítséget se kérni, ki ne állna meg egy idegen autónak. Szerencsére nem kellett Marcit föláldoznom a saját életemért cserébe - csak egy öreg pár volt, akik a bérelt kocsival rámentek egy dinnye nagyságú sziklára és a bal első abroncs nem kicsit ment tönkre. Még szerencséjük volt, hogy volt ez a kilátó és egyből le tudtak ott állni. Nyilván az öreg fószernak esélye sem lett volna, hogy kicserélje a kereket, viszont valaki korábban megállt nekik, hogy segítsen. Na, hát az a segítség annyit ért, mint egy seggluk a könyököm: a murvás talajon kicsőszott az emelő a kocsi alól és beszorult a kocsi és a föld közé. Ahogy a mondás tartja: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A kocsi konkrétan a 3 kerekén és a féktárcsán pihent. 

Megálltunk, felvázolta az öreg a helyzetet és megbeszéltük, hogy hívunk a nagyjából 10 percre északra lévő kis szállodából egy autómentőt vagy rendőrt (arra mentünk amúgy is). Mondtam már, hogy térerő az nuku? Elmentünk oda, ahol a nagyon kedves vendéglős néni közölte, hogy ők lehetnek kb az ötödikek ma, akik elgázoltak egy sziklát. Viszont nem olyan egyszerű a sztori: kell a bácsi hitelkártyája ahhoz, hogy a AAA (az amcsi autósklub) jöjjön segíteni. Na, akkor mi elmentünk vissza értük, felkaptuk őket és vissza a hotelbe. Ott aztán nagy nehezn sikerült hívni egy autómentőt, akik segítenek. Midnenki nagyon cuki volt: a hoteles néni ingyen adott nekik egy üveg vizet, Marcinak meg egy "I survived the highway 1" matricát /Túléltem az 1-es utat/, d. Plusz tök sokat telefonálgatott az öregek helyett. Az öreg fószer meg Marci kezébe nyomott meg egy 20-ast is. Mi pedig visszavittük őket a kocsihoz. Szóval elég sok karma-pontot szereztünk ezzel - lehet, hogy emiatt úsztuk meg mi a sziklákat?

Kicsit későn értünk már Montereybe, de nem volt már semmi kaland az úton. Másnap szétnéztünk Montereyben és visszamentünk a Big Sur-hoz, mert szerettük volna világosban is látni. Megérte. 

Nagyon szép ez a környék, de biztos vissza fogok jönni ide, amikor egy kicsit naposabb az idő. Még egy tanulság azon felül, hogy nincs itt térerő: be kell szerezni egy túracipőt. Nagyon sok és szép park és túraútvonal van errefelé. 

v

Marina, Castro, Noe Valley, Mission

Most már kezdem egy kicsit felmérni itt a terepet, szóval a korábbiakhoz képest kicsit másképp látom már a várost.

Kezdjük azzal, hogy a város kicsi (nem, nem nagy. hanem? kicsi.) Ugyan korábban azt írtam, hogy területre nagyjából akkora, mint Budapest, de azt persze nem vettem figyelembe, hogy ennek 80%-a víz. Tehát összesen olyan 120 km2-ről beszélünk - Budapest még mindig 522 km2. Tehát a város területre haramada BP-nek: ez nagyjából azt jelenti, hogy 2-2,5 óra alatt keresztbe át lehet sétálni a várost - de ilyet ép eszű ember nem csinál, mert 2 hegyes-dombos részt is meg kell mászni. Oké, tehát méretre kicsit. Lakossága fele akkora, népsűrűsége viszont kétszerese Budapestnek. Na, akkor egy szövegértés 5-ösért ki mondja meg, hogy mekkore a város?

Ami alföldi gyerekként nyilván furcsa, az az, hogy masszívan vannak dombok a városban. Úgy képzeld el, hogy 20-25%os emelkedők és lejtők. Magyarországon szerintem már rég kiírtak volna egy közbeszerzést a Közgépnek, hogy ezeket a dombokat durják el a picsába, mondjuk bele a tengerbe, ezzel is némi beépíthető területet nyerve. Na itt inkább engedtek a természet rendjének és hullámvas -aszfalt- útakat csináltak. Sajnos azért ez azt is jelenti, hogy nem olyan faja sétálgatni: amíg mondjuk Dublinban egy laza félórás séta alatt a belvárosban volt az ember tőlünk, ami még jól is esett, itt olyan izzadtság-pisztolytáskákat növeszt az ember, hogy csak na. Nyilván azért nagyon menőn néznek ki ezek az utcák, de ezt az Instagrammos képeken is láthatták. Ugye? Megvan? Itt jobb szélén az oldalnak.

Az mondjuk elég alap, hogy szocializmus óriási találmány, a panel nem őshonos errefele és nem is hurcolták be. Viszont cserébe tök jó lapos a város, mármint épületileg. Nyilván van egy financial district (pénzügyi negyed), ahol a gonosz bankok bazinagy felhőkarcolókban laknak, de ez jól elkülöníthető a várostól. Minden más helyen a San Francisco-ra nagyon jellemző házikók vannak. Jellemzően 2-3 emelet, 1-2-3 lakással.

A várossal kapcsolatban még egy fontos dolog van. A kerületek. Elég sok kisebb kerülteből áll és ezek nagyon jól el is különülnek jellemzően. Itt egy térpék (sic! a Radó-családnak):

Én a félsziget északi részén található a Marinába költöztem. Van egy oldal, ami nagyon jól összefoglalja, hogy melyik kerület milyen. Ez. Szóval a Marina az a hely, ahova a frissen végzett vagy végzés előtt álló, gazdagabb fiatalok költöznek. Ez annyira igaz, hogy én is ilyen emberkékkel osztozom a lakáson. Amit nézegettem még, az a Mission. Noe Valley és a Castro. Ezek ot középen vannak, a két "hegy" között. Ha alaposan megnézed a képet, akkor láthatod, hogy a Twin Peaks és a Potrero Hill között van ez a rész. San Franciscoban itt van a legjobb idő - majd az itteni mikroklímáról szerintem majd írok, ha többet megtapasztalok belőle.

Haló, van itt valaki?

Szóval az van, hogy elég zsúfolt hét volt ez, de minden jól sikerült. Kezdődött azzal, hogy végre van lakásom és most már be is költöztem (értsd: vannak bútoraim). Miután Timi elment múlt héten, a beköltözéssel és a munkával voltam leginkább elfoglalva. Az egyik este boltba mentem ilyen fürdőszobai pipere szarságokat venni (amíg nem realizálja az ember, hogy nincs, addig fel sem tűnik, hogy van), a másik este IKEA, harmadik este a bútorok összerakása. Hétvégén kirándultunk Marcival, tegnap meg egy NBA meccsen voltunk. Napközben pedig munka. Nem volt túl sok szabadidőm - most van először egy normális estém, amikor nincs semmi, amit csinálni kellene. Külön posztokban összefoglalom, hogy mi a helyzet eddig.

Amíg nincs új poszt, addig még egy videó

Adrift from Simon Christen on Vimeo.